slot jackpot

A szerkesztő előszava

A Tisztelt Olvasónak talán ismertebb latin mondás a Carpe diem! (Ragadd meg a pillanatot!) Kötetünk címe azonban: Carpe viam! (Élvezd az utat!) Ez a két szó sűríti magában ennek az utazásokat összegyűjtő kötetnek a lényegét. Hogy ha már utazunk, akkor élvezzük az utazást, adjuk át magunkat a világ sokféle változatának, szépségének, egyediségének, kavargó pillanatainak, hogy ezáltal is gazdagodjunk és gazdagítsunk, hiszen azok is többek lesznek általunk, akikkel útközben találkozunk. Az alcím: Határátlépések (1963–2008). A dátumokhoz nem szükséges magyarázatot fűzni, az alcímhez annál inkább. Ennek a kötetnek az anyaga annyiban különbözik az eddig publikált írásoktól, hogy ezek a történetek, események a mai Magyarország határain kívül játszódnak, és határátlépésre volt szükség, hogy megtörténjenek. Az elmúlt évtizedekben láthattuk, hogy bár a nemzetközi geopolitikai rendszer az állandóságra törekszik, az államhatárok időnként mégis változnak, a történelem nem áll meg egyetlen nemzedék kedvéért sem, ezért nem is számoltuk meg, hogy e kötet eseményei hány országban játszódnak, nem firtattuk, hogy most Jugoszláviában jártunk-e vagy Szerbiában, esetleg Horvátországban stb. Tehát e kötetben olvasható mindaz, amit Horváth Barna és felesége megélt akkor, amikor átlépték hazánk államhatárát, pontosabban mindaz, ami megmaradt ezekből az utazásokból, feljegyzések, útinaplók, levelek, feljegyzések formájában.

Az utazási irodalomnak, a bédekkereknek is régmúltra visszanyúló hagyománya van. E kötet ugyan elsősorban dokumentatív jellegű, ám részben az irodalmi igényű úti beszámolók tradíciójának a folytatója is. Horváth Barna életműsorozatában külön kötetet szenteltünk az 1980–81-es svájci ösztöndíjas évének (Kései peregrináció) és az egyesült államokbeli kiküldetéseinek (Amerikából jöttünk). Ebben az összeállításban a teljességre törekszünk, amikor megpróbáljuk összeszedni és kirakni a puzzledarabokat, amelyekből egy élet úti élményeinek képe áll össze. Ebből a képből kiderül, hogy ugyan nem egyforma súllyal, de fontos lehet egy egynapos kassai bevásárló körút és egy szentföldi bibliai túra.

A könyv a Horváth család 1963 és 2008 közötti úti élményeit gyűjti össze, ám az életműsorozat korlátokat is jelent. A szerző végül is Horváth Barna református lelkész és felesége, Perjéssy Márta, szintén lelkipásztor, 1961-ben kötöttek házasságot, azt megelőző adatot itt nem találhatunk. A könyvben csak olyan utazásokat talál az olvasó, amelyeken legalább az egyikük részt vett. Vagy együtt utaztak, sok esetben az egész család, vagy külön-külön (például egy konferencián vettek részt egyedül). Néhány esetben a szerző ennek megfelelően Horváth Barnáné (ezt külön jeleztük), és sok esetben ő készített feljegyzéseket, az ő jegyzeteit P. M. monogrammal jelöltük. Az ő 1961 előtti és 2009 (a szerző halála) utáni utazásainak leírását ez a kötet nem tartalmazza. A szögletes zárójellel – […] – pedig a szerkesztő beavatkozásait jelöltük, például a címadásnál, tekintve, hogy a legtöbb utazást bemutató dokumentációnak nincs „címe”. Kimaradtak tehát e kötetből a lelkészházaspár két fiának (Horváth Ádámnak és e sorok írójának) utazásai. Ezekről az életműsorozat más köteteiből kaphatunk adatokat, főleg a megjelenés előtt álló Szentpéteri évekből, illetve majd az utolsó kötetből.

A szerző 1995 nyarán Erdélyben, az illyefalvi oberwarti konferencián az ideális lakóhelyről szóló játékban azt mondta, hogy útközben lenni a legjobb. Pályánk emlékezete című memoárjában pedig külön fejezetet szentelt az utazásaiknak Utazni jó! címmel, amelyben a navigare necesse est mondást így módosítja: utazni kell. „Nem mondtuk ki, de éreztük, hogy utazni kell, mert az utazás szabadságélmény, és erre minden fiatalnak szüksége van. Mi elég sokat költöttünk arra, hogy legyenek ilyen élményeink. A meglátogatott városoknak sokszor csak a főterét láttuk és a templomokat, de felületes turistaként is feltöltődtünk olyan élményekkel, amelyek máig hatóak. Szűkös anyagi helyzetben valahogy mindig futva jártunk, de befényképeztük a látnivalókat. Azonkívül mindig történt is valami, ami pukkasztóan nevetséges volt” – írja a világlátott lelkipásztor memoárjának utazási fejezetében, s ebből kiderül, hogy tudatosan vett részt abban a beavatásban, ami az utazással jár. Illyés Gyula azt írja valahol, hogy az utazásban az a legfontosabb, hogy közben belül milyen utat teszünk meg. Fritz Gesing íróknak szóló kézikönyvében, a Kreatív írásban pedig arra mutat rá, hogy egy alkotónak az utazás nélkülözhetetlen, mert közben nemcsak tágul a horizontunk, más világokat ismerhetünk meg, hanem saját magunkat is újraértelmezzük. „Egy idegen országban viszonylagossá válnak magától értetődő dolgaink, megújul világképünk és énünk.”

A Horváth család mindig áldozott az utazásokra. Amikor Horváth Barna Igrici község lelkipásztora volt, a szűkös korabeli viszonyok mellett nemcsak azért gazdálkodtak a kertben, nemcsak azért vitték kofákhoz a terményt hajnalban a miskolci piacra, hogy jobb életszínvonalat biztosítsanak maguknak, hanem azért is, hogy utazhassanak, eljuthassanak távoli országokba, megismerhessék más népek életét, kultúráját. Mindezt a saját színvonalukon, református lelkészként, hasonló emberekkel építve évtizedeken át ápolt kapcsolatot.

Ez a gyűjtemény torzó, nem lehet teljes, mivel a kisebb utakról nem feltétlenül maradt feljegyzés, fénykép, levél vagy más írott forrás. A kisebb – elsősorban felvidéki (csehszlovákiai) – utak ezért mindenképpen hiányosak. A fennmaradt dokumentumokból mindazonáltal kirajzolódnak egy huszadik századi református lelkészcsalád utazási szokásai. Ez egy mikrotörténelmi dokumentum, amelynek még a társadalomtudomány is hasznát láthatja. A dokumentumok mellett a szerző és felesége noteszbejegyzései jelentik e kötet gerincét. Posztumusz anyagról van szó, ezért óhatatlanul is tükrözi a szerkesztő elképzeléseit, aki a családi levéltárat feldolgozva egészítette ki e dokumentációt. Mivel azonban ő maga is résztvevője és megfigyelője volt az eseményeknek, hiteles krónikás lehet e kötet összeállításánál.

A szerkesztés kezdetén egy képgalériát is terveztünk e könyvbe. A szöveg terjedelme azonban ezt a tervet felülírta. A sok válogatott fénykép akár több száz oldallal is növelte volna a terjedelmet. Arra gondoltam, hogy ha ez a kötet egy újabb kiadásban, e-könyvként elkészülne, akkor egy képgaléria beiktatására is lehetőségünk nyílna. Nagyszerű volna, ha ez a digitális változat is megjelenhetne. Ez a remény persze az egész életműsorozatra vonatkozik. Deo volente!

Dőljön hát hátra a kedves olvasó, és lapozza fel ezt a családi bédekkert, amely egy már nem létező világról ad hírt, egy olyan civilizációról, amely sok szempontból már eltűnt, így az is elmondható, hogy e kötet sok mindent megmentett az örökkévalóságnak.

Carpe viam! Járd és élvezd az utat! Lectori salutem!

Horváth Barnabás Dávid Budai Vár, Országos Széchényi Könyvtár, 2026