Accessibility Tools

Fő tartalom átugrása

Horváth Barna Triumph írógépe

2024. július 11

HORVÁTH BARNABÁS DÁVID

„Eladtam a saját tulajdonomat képező 447.430. gyári számú Triumph Portable írógépet, amely írógép kifogástalan szerkezetéért kettő évi szavatosságot vállalok, erőszakos megrongálást kivéve. Amennyiben a fenti számú írógép nem felelne meg, úgy 1960. április 2-ig visszaveszem. A gép ellenértékét a mai napon felvettem – írta Gyarmathy László műszerész Budapesten az adásvételi szerződésben 1960. március 2-án. Az ára 2600 forint volt.

A vevő, Horváth Barna, végzős budapesti teológus, úgy látszik, elégedett volt a Triumph Portable Norm 6 masinával, ugyanis a következő 49 évben, élete végéig ezzel a bordó írógéppel dolgozott, még akkor is, amikor már asztali számítógépe is volt az irodájában. Magával vitte gyakran utazásaira, külföldi kiküldetéseire is.

A legendás Triumph írógépeket gyártó Triumph Werke Nürnberg A.G. története a 19. századba nyúlik vissza, varrógépekkel és kerékpárokkal kezdték még más neveken Angliában és német földön. A cég az 1920-as évek végére nőtte ki magát a legnagyobb irodagépgyártó vállalattá Németországban, s Európa-szerte hódított. (XI. Pius pápa is lelkes tulajdonosa volt egy 1910-es modellnek.) A Norm sorozatot 1935-ben vezették be, állítólag a német katonai hírszerzés is használta ezt a típust, mely azonban kifinomult formáját, csúcsminőségét csak a háború után érte el.

2024. szeptember 12
Horváth Barna emlékei Tatay Zoltánról, gimnáziumi iskolatársáról, barátjáról, a…
2024. szeptember 12
HORVÁTH BARNA Később tudtam csak meg, hogy hazulról hozott örökségem, a puritá…
2024. július 11
HORVÁTH BARNABÁS DÁVID „Eladtam a saját tulajdonomat képező 447.430. gyári szá…
2024. július 11
HORVÁTH BARNABÁS DÁVID Ez a régi ónémet íróasztal Horváth László noszvaji kánt…